Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ô teremtett bennem harmóniát.E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd. Az itt-következôk nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor jegyeit viseli, de lényegük nem-keletkezett és nem-múló. Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyane virágokból szedi csokrát.
A teljesség felé
Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.
(Oldani vágyom és oldódni vágyom.
Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom.
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom.
Dalolni vágyom és dalláválni vágyom.
Mind táncoljatok!
Ékesíteni vágyom és ékeskedni vágyom.
Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.)Egy apokrif János-evangéliumból
Első rész: A forrás
Második rész: A kard
Harmadik rész: A fészek
Negyedik rész: A szárny
Ötödik rész: A kristály
Az ôs tudás
Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése. Az emberalkatban rejlô ôs tudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az ôs tudás az egyetlen alkalmas alap; ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló. Az ôs tudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható. Megegyezik vele minden, ami szükséges, nyugodt, szilárd; ellentétben van vele minden, ami csábító, izgága, hemzsegô. Tíz hadsereg, száz pénzesláda, ezer okirat védettje elpusztul; amit az ôs tudás birtokosai minden segítség nélkül létrehoznak, megmarad. Aki a lényében rejlô ôs tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhetô; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.Tíz lépcsô
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erô legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.Szembe fordított tükrök
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az idôben rejlik, hanem az összhang állapotában.A kimondhatatlan
Teljes bölcsesség a kôé s a meztelen léleké.
A semmit-sem-tudás azonos a mindent-tudással.
Menj a fényhez, de ne kérdezz tôle semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.
Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki "okosabb"-ságából eredô ostobaságával tisztában van s akinek részérôl a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli a beszélô bolondnak. Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság, legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át. "Ami ebbe a szerencsétlen héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd"- többet nem tehet.
Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.A mozdulatlan utazás
Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint egy ruhazseb az élô-testhez. Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt. Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig. Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, melyen már kifér.A létezés
Nézz meg egy kôdarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévô. De közös lényegük, a létezés, nem keletkezett, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévô. A létezés mindenben azonos. A sokféle keletkezô és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés. Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel-rögzíthetôt keresi: értelme van. Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.A képzelet
A Föld a hazugság tisztítótüze; itt minden hazug körülöttünk: a tér ál-végtelenje, a dolgok ál-valósága, önmagunk ál-sokasága. S az ember-agyban még az igazság is táncol: egyszerre minden igaz és egyszerre semmi sem igaz. A hazugság-áradatból az egyetlen kivezetô út éppen az, amely leghazugabbnak látszik: a képzelet. A sok ál-valóság közt képzeletedre van bízva az igazi valóság helyreállítása. Nem a hegy és nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-völgyek formáin élvez; és a jelenségvilág ál-végtelenjébôl képzeleteden át vezet az út a benned rejlô igazi végtelenbe. Más a képzelet és más a képzelôdés, ahogy más a beszéd és más a fecsegés. A képzelôdés az élet törvénye szerint működik és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz. A Földön mindaz, ami keletkezik és elmúlik, valóságnak neveztetik; csak éppen a képzelet tűnik olyannak, mintha teremtményeit a semmibôl húzkodná elô. Az ál-semmi, ahonnét a képzelet merít: a valóság; s a sok külön-lévô ál-valóságban csak az a valódi, ami bennük semminek, képzeltnek rémlik: érzékelhetetlen, közös lényegük, a változó megnyilvánulások mögötti változatlan létezés.Az alap-réteg
Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: változó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést. Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és idôben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek idôbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap- réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetôsége nincsen. Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön- létének megszűnése között: önmaga létét külön-léte nélkül, teste, érzései, tudata, idôbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létbôl a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sôt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság. Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetôséget, s ott van, ahol majd halála után, az idôtlenben, változatlanban, ahol nincs többé "én" és "nem-én", hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetôsége.A teljesség
Van Isten? Nincs Isten? - Abban, ami független a tértôl, idôtôl és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz.
Van öröklétem? Nincs öröklétem? - Túl a téren, idôn és minden káprázaton: a lét és nem-lét ugyanaz.
Minden ismereted csupán arra jó, hogy a változók közt eligazítson, de a változatlanról nem nyujt semmi bizonyosságot. Ismeret csak a változóban van és csak a változóról, mert benne külön-külön vizsgálható a Van és Nincs, helyes és helytelen, domború és homorú; de a teljességben mindez bontatlanul azonos, ezért nincs benne semmi megnevezhetô. A teljesség nem egy és nem több, nem én és nem más, nem valami és nem semmi. Ha a teljességet ismerni akarod, ne kérdezz semmit, mert rávonatkozólag minden "igen" és "nem" ugyanazt jelenti; hanem merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség.Az Isten
Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggô, azonos a minden alakzat mélyén rejlô egyetlen létezéssel.
Az idôbeli véges személyiség mögül kibontakozó idôtlen végtelenség: a lélek.
A kibontakozásra nem szoruló idôtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és idôben vannak; ami tértelen, idôtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedô emberi lélek azonos az Istennel; és mégsem az Isten. Nem úgy azonos az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel. Az ember, mikor zártságából megszabadul, háromféleképpen látja Istent: mint "van"-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet; s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket. Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kivánatos és nemkivánatos, nincs többé semmiféle fokozat; mindent végtelenül és kivánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melybôl a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.Elsô hármas-csoport
A közbeszéd nem tesz különbséget jó és kellemes között: Isten is jó, a viszketeg megvakarása is jó. Legtöbb ember a mennyrôl azt hiszi, hogy élvezet, s a pokolról, hogy gyötrelem. Az öröm, a kín és minden tagoltság, még ha legtisztább is, a testhez tartozik. A boldogságot csak a testben kíséri öröm, a boldogtalanságot csak a testben kíséri kín. A halállal elmállik az öröm, a kín és minden tagoltság. A határtalan az érzelgôsnek, mint a fagy; a gyűjteni vágyónak, mint a fosztogatás; az egyéniségnek, mint a megsemmisülés.Második hármas-csoport
Bontsd le magadban arcod köveit: szirt-talajod rád-világol! A hús és vér hazug és mohó, de igaz és szelíd a csontváz. Ha lényed mélyén dédelgeted egyéniségedet: akár ha gyomrodban viselnéd a ruhát és fázó csupasz testeddel melengetnéd. Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól; ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.A halálról
Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétôl: vagy alája- sűlyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek idôbeli, zárt életükbôl az idôtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig ôrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét, s a haldoklás perceiben feltáruló idôtlen végtelenségtôl, az üdvösségtôl éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörô homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ô kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végsô roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyujt menedéket. Az élet, változás, idô kicsúszik alóla, a változatlan örökléttôl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melybôl az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; fôképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlô örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és ôt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.Az eszköztelen hatásról
A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítô ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti. A ráolvasás, igézés: lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak. A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás: lelki hatás, mely az életbôl kijutott lény felé árad. Az ima: rákapcsolódás az élet-fölötti erôre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltôt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy- egy imádkozó koldus teremti ôket.A vallásosságról
Ha múló egyéniségeden áttörve, önmagad mélyén az örök lélekbe hatolsz: úgy hódítod meg a teljességet, mint hadvezér a várat. Visznek a teljesség felé könnyebb utak is. Nemcsak úgy egyesülhetsz Istennel, ha minden ideigleneset átszakítva a múlhatatlanba nyomulsz. Az ima és áldozat segítségével érzéseidet megtoldhatod olymódon, hogy Istenhez elérjenek. A templombajárás, szertartás, áhítat, könyörgés, bűnbánat, erény, ha teljes szívvel végzed és nem akarsz földi javakat koldulni az égi hatalomtól, mind Istenhez vezet: általuk Isten hozzád hajol, érzed az ô csókját és mindinkább eggyé válsz vele.Menny, pokol, tisztítótűz
A menny, pokol, tisztítótűz nem csak halál-utáni állapot: mindenki viseli valamelyiket, akár holt, akár élô.
Minden, ami sajátos, véges, jellegzetes: a tisztítótűzben szenved. Élvezetek csak a tisztítótűzben teremnek; s mert minden élvezet határolt s a körülötte lévô élvezettelenség határtalan: ezért a tisztítótűz gyötrelem.
A pokolban nincs gyötrelem, sem élvezet. Akit szenvedélyei úgy eltompítottak, hogy már semmit sem élvez jobban, mintha rengeteg vizet inna; s kínlódni csak úgy tud, ahogy egy gép csikorog: életében elérte a poklot.
A mennyben sincsen élvezet, sem gyötrelem. Akinek nincs többé igénye élvezetre, azt nem kavarhatja fel semmi, egész lénye kitárul, mint az áldás: életében elérte a mennyet.
A tér és idô világa tisztítótűz; ritka ember, aki már életében mennybe, vagy pokolba jut. Egyéniséged nem egyéb, mint véges igényeid összessége; ezért csak egyéniséged elvesztésével juthatsz a végtelen állapotba: a mennybe, vagy pokolba.A menny, pokol, tisztítótűz körei
A tisztítótűz: a menny és pokol harca, csupa változó alakzat, csupa múló jellegzetesség. A menny és pokol végleges, tagolatlan, bontatlan: egyik a végtelen teljesség, túl a "sok"-on, minden gazdagságon; másik a végtelen hiány, túl a "kevés"-en, minden nyomorúságon.
A mennyben és pokolban nincsenek különbségek, bennük minden azonos; mégis szólhatunk a menny és pokol köreirôl és alköreirôl, tagozatairól: mert más és más minden üdvözültnél s minden elkárhozottnál az a lépcsô, mely ôt a jelenségvilággal összeköti; hiszen minden lépcsô aszerint alakul, amiképpen gazdája a jelenségvilágban működik. Aki üdvözült, vagy elkárhozott, már nem egyén, már nem külön-lény; de lépcsôje éppúgy egyéni, amiképpen ô is egyén a jelenségvilághoz való viszonylatában. Nincs két egyforma lépcsô, de vannak köztük csoportos hasonlóságok: ezek a menny és pokol tagozatai.Élô és létezô
Tiprás és eltiportatás, falás és fölfalatás: ez az élet. Ruhaként viselni tiprást és eltiportatást, falást és fölfalatást: ez a lét.
Aki szeszélyét követi, az életbe burkolózik. Aki szükségletét követi, a létbe burkolózik.
Aki viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog, undorodik: ez az élô. Aki nyugodtan viseli az összefüggôt: ez a létezô.Ki vagy te?
Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdôdik. Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyú, mely szükségleteid ôrzôje is, görnyesztô teher is. Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélôdik: negyvenéves korodban húszéveskori testedbôl egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsôbôl nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor a határok közt megjelent. Ha elhatárolt személyedet tekinted önmagadnak, végezz copernicusi fordulatot: a határtalan teljességet tekintsd önmagadnak, személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek, puszta tüneménynek, "nem én"-nek.
Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen, tulajdonképpeni lényed ott kezdôdik.Az egyéniség szétbontása
Egyenként vizsgáld át egyéniséged minden tartalmát és rendezgesd. Figyeld meg szokásaidat: honnan erednek, mit művelnek, hova tartanak.
Bontsd szét egyéniségedet és minden tartalma idegenként fog mutatkozni elôtted.
Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy elszegényedsz: mert helyébe-tódul a határtalan összefüggés gazdagsága.
Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod.
Bontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen.
Akin egyénisége uralkodik: ha elôrejut, pöffeszkedôvé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors.A vágyak idomítása
Ne mondj le semmirôl: mert ki amirôl lemondott, abban elszáradt. De kivánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelidíted: igába foghatod ôket és sárkányokkal szánhatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.
Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belôle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.Az élet idomítása
Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót. Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában és bôrének ütemes mintázatában, s gondozhatod és etetheted. Ha magadra bocsátod, rádtekeredik és nem gyönyörködsz benne többé, s nem te táplálod, hanem a húsod és véred.
Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz elôle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tôle, még a halálba sem. Az életet úgy tartsd távol magadtól, hogy uralkodni tudj fölötte: ahogy a kígyó fölött, síp-zenéjével, a kígyóbűvölô uralkodik.
Míly zene, melytôl az élet kígyója megszelidül és engedelmeskedik? amely a véges igényeket levetkôzô, meztelen, határtalan lélekbôl árad. Sem a tétlen remeteségben, sem a tevékenységben nem gyôzheted le az életet; csupán önmagadban, ha gyarló tulajdonságaidat úgy rendezed, hogy a tökéletes mértékhez igazodjanak. Ha ezt eléred: tétlenséged is tevékeny, mint a napsugár; tevékenységed is tétlen, mint az idôjárás váltakozása.A teljes-ember
Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: idôtlen- határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek idôbeli, véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen.
Ezután felismerheted egyéniséged igazi szerepét: csak jelzôkészülék, mely eligazít a jelenség-világban. A vágyak nem lesznek erôszakosak többé, hanem olyanok, mint a jelek a térképen: belátásodtól függ, hogy miként igazodsz hozzájuk, nem követelôznek. A testi szenvedés nem érint többé: tested bármekkora kínok közt vonaglik és jajgat, lényed úgy figyeli és úgy gondozza, mint egy idegen, beteg állatot. Az éhség és szomjuság sem érint ezentúl, sem érzékiség, sem öröm és bánat, sem tudásvágy: tested, érzésed, értelmed hiányait úgy érzékeled és úgy javítod, idegenül, mint ruhádon a gyűrôdést, foltot, szakadást. Mindaz, ami az életben kívánatosnak látszik: gazdagság, siker, hatalom, egészség, számodra nem több, mint a felnôttnek gyermekkori játékszerei; nem sóvárgásod, hanem helyzeted jelöli meg, hogy mit viselj. Örök lényed nem vágyik semmire, még az üdvösségre sem: csak úgy kivánja, ahogy a gôz felemelkedni s a kô hullni kiván: nem a személyes vágya, hanem helyzetének törvénye szerint.
Ha létezésednek fényforrását egyéniségedbôl kiemelted és örök lényedbe helyezted: sérthetetlen lettél, kezedbe vetted sorsodat. Többé nem érhet kár, se haszon, jutalom igénye nélkül működsz, ahogy a folyam homokot görget, halat éltet, hajót cipel.Találkozás egy teljes-emberrel
Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére.
Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: ôt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettôl százfélét akarnak.
Megszólítottam: Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: "Egy, kettô, három,..., nyolc, kilenc", aztán sajátmagára mutatott: "tíz". Ôneki már csak poggyász volt a saját teste is.
Ez az együgyű, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve.
Második rész: A kard
Az élet tanításai
Mihelyt nincs többé igényed élvezetre: megtudod a szakadatlan élvezet módját és nem élsz vele.
Mihelyt mindegy, hogy meddig élsz: megtudod a földi örökélet módját és nem élsz vele.
Mihelyt belátod, hogy az emberiséget nem kell boldoggá, békéssé, bölccsé tenni: ennek módját is megtudod és nem élsz vele.
Mindaz, ami legkivánatosabbnak látszik: a legerôsebb méreg. A világot pokolra hajtaná.
"Mihelyt nem kell: mindenem a tied" - ez az élet vásárcsarnokának felirata.A szeretetrôl
A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja, nem is utálja, hanem magába foglalja, mint a fészek a benne tátogó madárfiókákat, érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel.
Éppígy, aki gyökerét az életbôl a létbe helyezte: a fejlôdôn nem ujjong, az elveszôt nem siratja; senkin sem kiván segíteni és bárkin hajlandó segíteni; mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret. Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol, mert az életnek bármely dolga végsô fokon se-jó se-rossz; semmi sem különb semminél, csak az útnak más-más szakaszai vannak.A visszautasító érzelmekrôl
Rossz-hajlamaidat ne fojtsd el, hanem csiszold jóvá ôket. Bármíly ártalmas, beteg, rosszindulatú hajlamra bukkansz: ne feledd, hogy akárminek csak az állapota lehet rossz, de nem az alaptermészete. A külvilágból se utasíts el semmit; ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez annak jele, hogy nem ismered eléggé. Mindaz, ami a világban szenny, csak hozzád való vonatkozásában szenny és nem önmagában; húzódj ki belôle és már nem szenny többé, hanem semleges jelenség. Ha egy tányérról levest ettél, az üresen maradó tányérra azt mondod: piszkos; pedig nem tapad rája más, mint annak a levesnek maradéka, melyet elôbb mint tisztát ettél. A trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltetô-erô. Így van mindennel, ami tisztának, vagy mocskosnak tűnik; semmi sem önmagában jó, vagy rossz, csak a helyzete szerint. Ami hozzád-vonatkozásában tiszta: fogadd magadhoz; ami hozzád-vonatkozásában szennyes: ne érintsd; de a rád-tartozót és érinthetetlent egyformán szeresd. Ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez egyrészt megértô-képességed csonkaságának jele, másrészt annak, hogy ellenszenved tárgya valamilyen formában benned is jelen van. Gyűlölöd a gazdagokat? tisztítsd ki gazdagság iránti vágyadat s majd nem gyűlölködsz. Utálod a nôhódítókat? tisztítsd ki érzéki vágyadat s majd nem utálkozol. Ilyenkor nem az ellenszenv tárgyát kell megbélyegezned, vagy javítani próbálnod, hanem önmagadban megkeresned annak megfelelôjét s azt finomítanod, míg az ellenszenv el nem oszlik benned.
Mások hibáján csak akkor próbálj javítani, ha e hibát jól látod, anélkül, hogy számodra visszataszító volna; s ha biztosan tudod, hogy beavatkozásod nem tolakodás és nem reménytelen kísérlet.A jóságról
Ne kivánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedbôl és melegedbôl, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.Az érzelgésrôl
Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehetô és nem-ehetô között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden elôtte-levôre.
Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettôssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget.
Minden emberi indulat közt az érzelgôsség a legnyomoruságosabb. Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy másik irányban gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent; akármerre fordul, jó nem fakad belôle.
A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgôsség úrnô és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgôsségébôl kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van. Az érzelgôsség kétfejű nôstény: egyik feje édesen mosolyog és mohón csókolgat, másik feje könnyeket ont, harap és piszkolódik. Csókolgató fejét immár majdnem mindenki összecseréli a jósággal, szeretettel, erkölccsel, családiassággal, ízléssel, eszményi lelkülettel, harapós fejét pedig a joggal, törvénnyel, megtorlással, igazsággal. Korunk betegsége, a lelki talajtalanság és általános összezavarodás, innen ered: a kétfejű bestia mosolyából és könnyzacskóiból. Többet ártott, mint akármelyik szenvedély: a józan emberi mértéket összezavarta.Az emberismeretrôl
Az érzelgôsség legrikítóbb példái azok a regények és filmek, hol a szereplôket szét lehet válogatni a jók és gonoszok csoportjába. Legangyalabbak a fôszereplôk, kikkel az olvasó együtt sír és nevet, szinte egybeolvad velük; de ha jobban megnézzük ezeket a fôszereplôket, nem is olyan angyalok: kicsinyes, kapzsi, édeskés vágyaik vezetik ôket. A többi szereplôk aszerint minôsülnek jóvá és rokonszenvessé, vagy gonosszá és gyűlöletessé, hogy a fôhôsöket támogatják-e, vagy gátolják-e. Legtöbb mai ember az érzelgôs regények módjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakat segítik, azok a jók; vágyainak gátlói a rosszak.
A mai átlagos emberismeret megdöbbentôen együgyű. Legtöbb mai ember csak azt a felületet látja belôled, amelyet az ô kedvtelései és igényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensôd milyen; a nô aszerint itél rólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogy miként illeszkedsz az ô elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jót összecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is, közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása és kiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, mások gonoszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nem gondol, hogy embertársait ne az ô igényein keresztül nézze, hanem önmagukban.A közösség-gyűlöletrôl
A rendezetlen, ködös lelkület leggyakoribb és legjellemzôbb tünete: gyűlölködés valamely közösség iránt. Minden baj okai a zsidók, vagy: a katholikusok, vagy: a pénzemberek, stb.: a gyűlölt közösséget tönkre kell tenni és minden rendbejön. Indulatos kifakadások az illetô embercsoport ellen, de lehetôleg olyankor, ha kellemetlenség nem lehet belôle. S a gyűlölet a gyűlölt közösség egy-egy tagja iránt lényegesen kisebb, mint az egész közösség iránt; a közelebbi jóismerôsök kivételek, csak a többi tűzrevaló.
Efajta gyűlölködés igen könnyen fertôzôdik, mert a balsikereink okozta keserűséget és csalódást egyszerűbb és kényelmesebb egy-egy általános indulatrohammal levezetni, mint önmagunkat ellenôrizni. Valójában nincs olyan embercsoport, melyet gyűlölni indokoltabb volna, mint például a kövéreket, vagy a magastermetűeket.
Gyakran kérdezd meg önmagadtól: "Van-e olyan közösség, vagy egyén, akit kéjjel bántanék?" S ha van: kutasd ki bántási- hajlamod okát; észre fogod venni, hogy az igazi ok sosem az illetôben van, még ha talán csakugyan kellemetlenkedett is neked, hanem önmagadban, teljesületlen vágyaidban. Bosszúállással, vagy tétlen gyűlölködéssel semmit sem javítasz, viszont saját lelkületedet megmérgezed vele.A közösség-javításról
Irmagját se tűrd magadban semmiféle társadalom-javító szándéknak. Mert minden elvont közösség ködkép; és aki a ködben rohangál, elôbb-utóbb elevent tipor.
Tiszteld, ápold szűkebb és tágabb otthonodat: a családot, nemzetet, emberiséget. De egyiket se téveszd össze azokkal, kik e fogalmakra hivatkozva ártalmasat követelnek.
Mi ártalmas? ha Pétert azzal akarod segíteni, hogy Pált visszaszorítod. - Amelyik nemzet ezt homlokán viseli: nem vész el soha. "Péterrel azonosítom magam, Pált nem szeretem; Pétert megcsókolom, Pált megverem" - ez az érzelgôsség; ez a közéleti elgondolások közös váza; a jelenkor ettôl koldul. Bárkit csak úgy segíthetsz, hogy más rovására ne essék.
Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod. Az igazság sosem az emberiséget, mindig csak az egy-embert válthatja meg.A vezéremberrôl
Négyféle vezetôember lehet az ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón.
Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad.
Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít, mindenképpen tékozol.
Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik.
Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékbôl ered és országa virul.Földi és égi hatalom
"Amit nekem adsz: mindenkinek adod", hirdeti a földi hatalom.
"Amit mindenkinek adsz: nekem adod", hirdeti az égi hatalom.Az országhoz
Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá, vagy bohóccá válik. Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják. A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az itélôképességét tönkreteszik. Az ílyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülrôl jövô veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.A jelenkorról
A pénz, vagyon, rang, érvényesülés mindenek felett való becsülése, az ökonomizmus, amit a mai ember a legteljesebb realizmusnak lát: tulajdonképpen idealizmus, ha negatív és parodisztikus módon is. A pénz nem étel, nem ital, nem ruha, nem műtárgy, alapjában véve hasznavehetetlen valami, tulajdonképpen nincs, csak puszta idea és ideál; s ennek a fiktív dolognak gyűjtögetését tekinti a mai ember teljes józanságnak. A felgyűjtött vagyon, mely a szükségleten túl-burjánzik, csak nyűg és gond, s elôbb-utóbb kicsúszik gazdája alól, úgy, hogy a szükséges sem marad meg. A rang eltávolít minden elviselhetô emberitôl, értelmetlen korlátokat emel, melyek gyűlölséget és irígységet szítanak. Az érvényesülés nem vezet sehova, mert ezen az úton mindig van tovább és mégtovább, az érvényesülési vágy elviselhetetlen viszketegség, mint a bôrbaj. Ráadásul a mai ember a legködösebb közösségi elvekbôl rakásra gyűjti magára a képtelen bilincseket. A rögeszmék és indulatok zűrzavarában emberevô bálvány lett a közösség, nemzet, faj, nép, otthon, közbiztonság, kötelesség, határaink megvédése, életszínvonalunk emelése, kultúránk terjesztése. Ha körülnézel: tilalom, kényszer, jelszó, zsibvásár, mákony, maszlag, propaganda, haszonlesés, törtetés, rémület, bizonytalanság. Rendszereink tűrhetetlenségét a mai ember maga legjobban nyögi és valami fellengzôs kultúra-tisztelettel akarná ellensúlyozni: mindegyik rendszer önmagát nevezi a kultúra megmentôjének és a többit kultúra-rombolónak. De a mai ember, ez a minden realitástól elrugaszkodott negatív idealista, hiába akar a kultúráért rajongani, rajongása üres szóhalmaz, intézkedés-garmada, hadonászás, saját ásításainak folytonos takargatása; és a kultúrát is vásári handabandának nézi, szakadatlan ember-, nép-, közösség-mentésnek, "zsenik" ízetlen ön-mutogatásának, társadalmi eseménynek. A kultúra sztatikus, nyugodt, nem intézményesíthetô; az izgô-mozgó mai ember mennél többet ugrál körülötte, annál jobban széttapossa. Mennél inkább "szívén viseli" a kultúrát, annál inkább látszik, hogy semmi érzéke sincs hozzá; mennél inkább "menti és védi", annál inkább látszik, hogy ô szorulna annak védelmére. Pénzt, hadsereget, szándékosan butított embercsordát mozgat és elpusztul, pedig a kultúrának egyetlen lehelete megmenthetné. Csakhogy éppen ez az egyetlen lehelet elmarad, s a pénz, hadsereg, embercsorda tovább ôrlôdik.
Az emberi életnek, emberi érzésvilágnak e kínbarlangjából egyetlen kijutás volna, de ez nem fog bekövetkezni: ha az emberiség áttérne a józan, ráállható alapra: szükségleteit elégítené ki és nem az agyrémeit, indulatait. Minthogy erre nincs remény, mindenki csak önmagában, önmagának teremtheti meg az elviselhetô világot, ha elég erôs ahhoz, hogy lemondjon minden elôitéletrôl és saját szemével lásson, mint a gyermek.
Mindenki csak magának érheti el a negatív idealizmus helyett a realizmust, pénz, vagyon, rang, érvényesülés, külsô rendezettség lidérce helyett a belsô, törhetetlen biztonságot. S csak az a kevés érheti el még önmaga számára is, kinek erre érzék adatott.A tudomány és művészet pártfogója
Ha valaki "a tudomány és művészet pártfogója", ez majdnem oly nevetséges, mintha egy vallásos emberre azt mondanák: "az Isten pártfogója". Ahogy Isten nem függ attól, hogy hisznek-e benne, éppúgy a tudományt és művészetet sem érinti, hogy törôdnek-e vele. A tudomány és művészet hazája nem a lét, az "esse", hanem a lehetôség, a "posse", s ha a létben megnyilvánul, attól a lét lesz gazdagabb; a tudomány és művészet részérôl végtelen alázat, hogy a létben magát megnyilatkozni engedi, hiszen minden alakot-öltése fogyatékos.
És ha a tudomány és művészet eltűnik az emberi sorsból: nem az ô pusztulása ez, hanem a fogyatékos megnyilvánulásoké, s e megnyilvánulások gazdájáé, az emberé.Fekete trilógia, I.
Mért van a gyógyszertár bejáratán kígyó? Helyébe-festhetne a mai ember néhány jókedvű kismalacot, amint majdnem megpukkadnak az egészségtôl.
Mért van a bíráskodás széke fölött bekötött-szemű istenasszony? Leszedhetné a mai ember az istennô szemérôl a kendôt: hadd legyen olyan, mint egy elárusítónô, aki a közönség kedvét keresi.
Mért van az oltáron keresztrefeszített holttest? Tehetne helyébe a mai ember egy zsibárust, amint portékát kinál.Fekete trilógia, II.
A bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertôzi a felismerô-érzéket. A szeretet fô-ellensége nem a gyűlölet, de az érzelgôs jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza megtagadása, de a méltóságteljes piócaság és handabandászó honmentés; a szerelmi erkölcsé nem a szerelmi erkölcstelenség, de a társadalmi tisztesség, mely, míg a leplezetlen bujaságot üldözi, százféle korcs bujaság-pótlékot kinál.Fekete trilógia, III.
Korunk találmánya a kötelezô lelkesedés, a hatóságilag intézményesített forradalom és az elnyomók lázadása az elnyomottak ellen. A mai uralmi rendszereket az jellemzi, hogy hazugságaikat nem is akarják feltétlenül elhitetni, csak feltétlenül elfogadtatni. Minden katonai fegyvernemnek azt kell énekelni magáról, hogy ô a legkülönb, anélkül hogy bárki elhinné; minden állampolgárnak azt kell vallani az államfôrôl, hogy bölcs, hôs, jótevô, anélkül, hogy bárki elhinné; és így tovább.
Immár egy hihetô hazugság is elérhetetlen magaslat. Gödörben vagyunk, lejjebb a béka ülepénél.Jóslás az egyéniség alá sűlyedésrôl
A létezés egyetemes összefüggésébôl kiszakadt, egyéniségébe- zsugorodott mai ember hamarosan el fogja veszíteni egyéniségét, de nem fölfelé, hanem lefelé. Minthogy nem bír egyéniségébôl kiemelkedni, hát alája-rogy. Nemsokára hatóságilag szabják meg, hogy melyik vezetôembernek képét kell a falra akasztanod, milyen könyveid és egyéb tárgyaid lehetnek, mit ehetsz-ihatsz és mikor, s nemcsak a munka, de a szórakozás is kötelezô lesz, megszabott módon és megszabott idôben; s az egyéniségük alá süppedt embereknek ez tetszeni fog. Miután az európai ember ezer évig úgy volt egyéni, hogy személyes szeszélyeit az egyetemes lehetôségekkel szembe- feszítette: most a szeszélyekbôl alakult ördögi rend nemcsak az egyéniségét, de az emberi létét is maga alá temeti.
S a mai ember ezzel elégedett és boldog lenne, ha körötte az ól nem imbolyogna szakadatlan.Jóslás az állandó háborúról
A tehetetlen meghunyászkodást polgári kötelességnek nevezik, a tömeggel együtt-üvöltést bátorságnak, az érzelgôsséget költôi lelkületnek, a dióhéjak csörgetését haladó-szellemnek, a kapzsi, szűkhomlokú élelmességet észnek, a csoportos unatkozást szórakozásnak, a mirigyek játékát élvezetnek.
A polgári kötelesség, bátorság, költôi lelkület, haladó-szellem, ész, szórakozás és élvezet együttesét társadalmi és gazdasági egyensúlynak nevezik.
A társadalmi és gazdasági egyensúly egyre kényesebbé válik: mind-több a rendelet, megszűkítés, bűntetés; nemsokára a nép jobban fog irtózni a békétôl, mint a háborútól; végül az egyensúlyt állandó hadiállapottal kell fönntartani. Megkezdôdik az a háború, melyben a gyôzelmi szándék csak a múlttól örökölt szólam; az igazi, titkos cél a háború tovább-vonszolása: egyik harcolófél se meri vállalni azt a gazdasági gordiusi-csomót, amit a béke jelentene. Majd örül, aki katona lehet, mert jobb az ellátása és nagyobb a biztonsága, mint a lakosságé; s igyekszik a harctérre kerülni, mert ott igérkezik az elérhetô legnagyobb szabadság. Nem a béke lesz a rend, nem a háború lesz a zűrzavar, hanem megfordítva; ez lesz az állandó háború kora. Nem egy mozzanata a fordított sakkhoz fog hasonlítani, ahol az nyer, akinek minden bábját kiütötték.
Ez az állapot részben már elérkezett. Most rövid, derűs idôszak következik, de ez csak a hosszú telet megelôzô csali napsütés, vénasszonyok nyara. Harminc esztendô sem telik el és megkezdôdik az a korszak, mikor nem az ember vezeti a háborút, hanem a háború az embert.Jóslás a trágyaözönrôl
Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkbôl sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettôl fogva és mindinkább, ürülékébôl rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzzel, hatósági pecséttel, rangos testülettel ôriz és mindenkitôl megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék. Ezek folyton repedeznek, omlanak, általános bűzt és viszketegséget terjesztve; s egyre több, frissebb, puhább ganajjal kell toldani-foldani ôket. Lassanként az emberiség egész ürülék- metropoliszt emelt maga fölé, mely most, a huszadik században ráomlott a gazdáira. Ahogy valamikor az egetostromló óriássá nôtt emberiségre tűz- és víz-özön zúdult, most a ganaj-imádóvá törpült emberiséget utolérte a trágya-özön. Évszázadokig nem lesz egyéb, mint fojtogató bűz, mocsokban evickélés, háborúzás durrogó, rotyogó, trágyaszagú fegyverekkel a régi fényes fegyverek helyett, míg a ganaj-kor embere ki nem pusztul. Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad. Mit lehet tenni a trágya-özön ellen? orrunkat befogni, semmi egyebet. Mert aki valamelyik ganajtornyot le akarja bontani, csak egyik helyrôl a másikra hordja és közben maga is szaporítja a rondaságot. A trágya-özön magától fog lefolyni, lassan, míg a trágya-korszak embere az utolsóig bele nem fullad. Aki bármílyen iránynak, rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel- lélekkel behódolt, azt elborította a trágya-özön; aki a tiszta érzést, szabad látást, örök mértéket ôrzi, bárkában lebeg a trágya-özön felett. S ahogy a vízözön után megjelent az égen a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé: majd megjelenik az égen a tiszta fehérnemű, jeléül, hogy trágyaözön nem lesz többé.Noé bárkája
A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetôhelyre, vesztôhelyre: ne törôdj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tôled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned. Odaveszhet kényelmed, vagyonod, egészséged, szabadságod, életed: mindezt úgyis elveszíted elôbb-utóbb, a sírba nem viheted magaddal; de a mélyedben rejlô tökéletes mértéket nem sértheti még a világpusztulás sem, ezért kivánj hozzá-igazodni. Az örök mértékre bízd magad: ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött.
Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erôszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít.
Nem igaz, hogy özönvízkor a tömeg a Noé-bárkára akar felkapaszkodni. A Noé-bárka látszik a leggyöngébb, legegyügyűbb tákolmánynak, melynél egy bokor alja is többet ér.A haszonlesô vallásosság
Olyik ember a vallásosságot csereüzletnek nézi: az ember kötelessége, hogy jól viselkedjék, Isten parancsainak és az elôírt szertartásoknak eleget tegyen; Isten dolga, hogy az embert ugyanoly arányban lássa el földi javakkal, amennyire jól viselkedett, a parancsokat követte, a szertartásokat elvégezte. Eszerint a legvallásosabb és legjobb embereknek kéne leggazdagabbaknak lenni, s a vallástalanoknak és törvényszegôknek nyomorogni kellene.
Aki úgy vallásos, hogy cserébe hozzájusson a sóvárgott javakhoz: máris bebizonyította kapzsiságát és érdemtelenségét. Isten jósága nem hízlalda és nem jótékonysági intézmény. Az isteni szeretet változatlan sugárzása semmihez nem hasonlít kevésbé, mint a jótékonykodáshoz, a vágyak kielégítéséhez. Ha vágyaid közül ki tudsz bontakozni, akkor éred el Istent.Felekezetiesség
Sokan vannak lelkes és harcos katholikusok, protestánsok, izraeliták, kik Istent csak félig-meddig hiszik és vallásuk dogmáiban egyáltalán nem tudnak hinni, mindamellett ökölre mennek felekezetükért. A mozdonyból csak a kazánt vállalják, mely robbanékony, de a kerekeket nem, melyekkel járni lehet.A kivánság, mint veszély
Az egyéni-embernek az élvezet, a haszon látszik leg-kellôbbnek; nem különbözteti meg az élvezetest a jótól, a hasznot a céltól.
Még az emberiség sorsának javítását is úgy képzeli, mint mennél több embernek mennél kellemesebb állapotba helyezését. S az üdvösséget úgy képzeli, mint örök élvezetet és örök hasznot; holott az üdvösség az élvezetre és haszonra irányuló kivánság lidércének szétfoszlása.
A kellemességnek és haszonnak kivánása semmi egyéb, mint testi mivoltodból feltörô elemi igény; ne hagyd, hogy lelked is behódoljon ennek az igénynek. A lélek elemi igénye más: mindennel összhangba jutni. S az összhangra-törekvést az élvezet és haszon, mihelyt túl-lép a szükségleten, megzavarja.A kivánság, mint veszélytelen
Az önkínzás többnyire zsákutca; néha nagy kerülô; csak igen ritkán a legrövidebb út.
Legtöbb ember részére az élvezetekrôl való teljes lemondás éppoly káros, mint az élvezetekben tobzódás. Ami pedig a kettô közt van, a mértékletesség ("élvezek, de kiskanalanként, óvatosan, takarékosan"): összezsugorító.
Úgy neveld kivánságaidat, hogy ne az élvezetek és hasznok felé irányuljanak: ezzel elkerülöd a lemondást, tobzódást és mértékletességet egyaránt. Úgy alakítsd kivánságaidat, hogy akár az élvezeteket és életbeli hasznokat, akár ezeknek hiányát mellékesen fogadhasd, ne kelljen sokat törôdnöd azzal, hogy részesülsz-e bennük, vagy sem. Ha érzésvilágod nem a változóra, hanem az állandóra irányul, ha a változót kívülrôl, idegenül szemléled, ha mindennel összhangra törekszel, ha az örök mértékre figyelsz: ezzel életbeli kivánságaid méregfogát kihúzod és számodra az élet javai és kárai nem veszedelmesek többé, csak felületesen érintenek.A szabály, mint fogság és mint szabadság
Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.
A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.
A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.Az erkölcs, I.
Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény, csak gyöngeség.
Az erény mindig kiterebélyesül. Nincs az a bűn, mely ne volna közelebb az erényhez, mint a sokféle zsugorgó ál-erény.
Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy nem az erényed igáját érzed, hanem tündöklését, zamatát, erejét.
Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy erényt és bűnt egyformán és sóvárgás nélkül szeretsz.
Az erkölcs, II.
Hiába óvakodsz a bűntôl, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnbôl mindig lehet erény, de az ál-erénybôl bajosan.
Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élôsködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élôsdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé az erôszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgô-forgó művészkedés-műpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegôs-szívű jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság és mások szennyesében túrkálás, stb.
Az erény sosem erôszakos; ezzel szemben bármelyik ál-erény jelszava lehetne: "Amit én nem teszek, másnak sem szabad." Az ál-erények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezôvé teszik saját töpörödöttségüket.Az erkölcs, III.
Erény mindaz, mely az örök mértékkel megegyezik s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül s a teljességtôl távolít.
Aki a teljességet eléri, az örök mértékkel azonosul: nincs erénye és nincs bűne többé; ahogy a tűznek nem erénye, hanem természete a világosság, éppúgy a teljességgel azonosult lénynek nem erénye, hanem természete az örök mérték szerinti működés. A teljességben nincs jó és rossz, nincs érdem és hiba, nincs jutalom és bűntetés.Pehely, mely ólomnak látszik
Az egyéni-ember irtózik a megvénüléstôl: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igazi-ember nem irtózik a megvénüléstôl, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ô évei lépcsôk, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtôl, nyomortól, öregségtôl, haláltól, semmiféle csapástól: részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz, a szegénység tehertelen szabadság, bármílyen nyomorékság gyarapodás, a halált pedig még halálod elôtt megismered.Természetes igények
A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.
A felnôttkor természetes igénye: élet. S a mai felnôtt, vagy alig- él, vagy maga és mások rovására, rejtek-utakon él.
Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.A sors
Cserélnél-e sorsot valakivel?
Szeretnél gazdag lenni? A milliárdossal elcserélnéd vagyonodat, de nem a sorsodat.
Szeretnél népboldogító lenni? A királlyal, vagy népvezérrel elcserélnéd hatalmadat, de nem a sorsodat.
Szeretnél szent lenni? A szenttel elcserélnéd fejlettségi állapotodat, de nem a sorsodat.
Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne.
A sors mindenkinek az egyedül-megfelelô táplálékot nyujtja; de aki nem tud minden zamatot egyformán kedvelni, az egyik ételt elégedetten csámcsogja, másiktól émelyeg; s egyik ételt azért emészti nehezen, mert mohón habzsolja, másikat azért, mert kiköpni kivánná.Csonka és egész
A mozgó tárgy sérthetô, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetôk, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.
Harmadik rész: A fészek
Az élet megértése
Figyeld a tünemények szakadatlan áramlását: mind más és mindig más s mégis mindig azonos. Figyeld tested fájásait: a tompán húzódó sajgástól az élesen villámló fájdalomig mennyi változat! S ezek folyton cserélôdnek, egymásra rétegzôdnek, akár egy zenemű motívumai, vagy a fán a lombok, gallyak, virágok csipkézete. Figyeld a történelemben, a jelenkorban és saját hétköznapjaidban a jószándék, szenvedély, hazugság, erôszak egymásba-mosódó vonulását: mindaz, amit magában- véve rossznak, csúfnak, aprónak ismersz, oly harmóniává szövôdik, mint a felhôk vándorlása, vagy a hegykúpok láncolata.
Az életet úgy kell megérteni, mint egy zeneművet. Ha el tudsz vonatkozni mindattól a kellemes, vagy kellemetlen hatástól, melyet az élet dolgai, egyenként, egyéniségednek jelentenek: felismered a közös szépséget a hullámok játékában és tested fájásaiban és az események váltakozásában és érzéseid, gondolataid áramlásában és mindenben. Mind más és mindig más és mégis mindig azonos. A dolgoknak ne a szerepét és hatását figyeld, inkább mintázatát és iramát: csak ezen az úton értheted meg az életet, természetet, embertársaidat és önmagadat.Vándorúton
Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van - a kô, a csecsemô - még nem szerzett magának semmi kincset és önmagában-véve szeretetreméltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit már magába-olvasztotta és éppúgy nincs semmije, mint a kônek, vagy a csecsemônek: szintén önmagában-véve szeretetreméltó. S a még el nem indult, s a már megérkezett: azonos.
A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésbôl lehet szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétbôl, vagy a végtelen szeretet hôfok-nélküli, tökéletes egykedvűségébôl.Nô és férfi
A teljesség megbomlásának fô-formája, hogy nô és hím lesz belôle. A nôség vagy hímség felé még csak közeledô kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedô lény, aki a nôséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.
Ahogy a nô-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nô-lélek és férfi-lélek. A nô nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nôbôl hiányzik az igazi teremtô-erô, a férfiból az igazi éltetô-erô. A nô, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belôle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű; a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-helyet, pletyka- sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik; az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nô oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés, tenyészet, enyészet; a férfi zártan, határoltan evez a mindenségben és érdeklôdése tárgyait szigetekként szemléli.
Ha a férfi olykor átlát egy nô lelkébe, vagy a saját férfilénye alatt rejtetten létezô nôt figyeli: látja, hogy vöröses félhomályban az egymásbamosódó, alaktalan dolgok csíraként, forró lüktetésben élnek; ha a nô elôtt feltárul egy férfi-lélek, vagy önmaga rejtett férfi-lénye: látja, hogy kékes-szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönülve, szobor- szerüen.
A nô, ha dolgozik, munkájába örömeit-bánatait, egész világát belesugározza; a férfi, ha dolgozik, munkája minden mást elfüggönyöz elôle. A nô, ha kártyázik, feloldódik a játszó- csoportban és nyerni a játszóktól akar; a férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nô, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jószívvel feléd nyujt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyujtja feléd azt, ami belôle téged illet; a férfi, ha jó-szívvel étellel kinál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nô a szeretett férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével; a férfi a szeretett nôt a saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nô a szerelemben életének mámorrá-teljesülését keresi; a férfi a szerelemben a mámor zárt, folyton-fokozódó egészét keresi.
A nô és férfi igénye nem fedi egymást; éppezért a nô kiegészítôje nem a kiváló, teremtô férfi, hanem az arszlán, aki folyton sürög és a nôt magával-sodorja, újra meg újra elkápráztatja, míg ez a kettôs röpködés végül családi biztonsággá higgad; s a férfi kiegészítôje nem a kiváló, éltetô nô, hanem a bűbájos, aki a férfi érzékeit fel tudja pezsdíteni s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illetô férfi meggyôzôdéseit, kedvteléseit, terveit. Minthogy a nô ritkán találja meg egy-személyben az arszlánt és családfôt, s a férfi a bűbájost és alkalmazkodót, innen a sok csalódás.
A férfi lénye kemény mag, a nô lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény a férfinál: életének formálója; a nônél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitôl mentesen, magában-véve vizsgáljuk, egy nôt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra-vesszük.
Ha egy nô regényében az "ideális férfi" szerepel: nagy nôhódító, tökéletes családfô, bátor és határozott cselekvô, bármihez kiváló tehetsége van, de nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne, mert lénye nem több, mint egy felöltöztetett férfi-arcú fabáb a ruhaüzlet kirakatában. S a férfi regényében szereplô "ideális nô" csupa rózsaszín finomság és arany okosság, de egyetlen igazi vonatkozása, hogy tűzön-vizen át szerelmes a férfi-hôsbe, akivel önkénytelenül azonosítja magát az író is, az olvasó is; oly talajtalanul libeg a világban, mint a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái.
Melyik ér többet: a nô, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsôt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé; a nô, mint egy puha melegség, száll a végsô, puha, meleg fészekbe.Kétféle óhaj
"Gyere velem repülni" - szól a darázs a virágnak.
"Tapadj az ágra mellém" - szól a virág a darázsnak.Ifjak és vének szépsége
Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylô, csábító szépség.
Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában-való, fenséges, nyugodt szépség.
A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belôle; s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát ôrizgetik rajta.A szépség
A természetben mindig szép formák és szép színcsoportok vannak. Nézz meg egy férget, vagy egy darab trágyát: annak is szép színe és formája van. Ha az ember a természettôl valamit elvon, hogy saját kivánalma szerint alakítsa: az eredeti szépséget többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta, s néha szépet, többnyire rútat formál belôle.
A természet a végtelen alkotó végtelen szépségét hordja. Az emberi készítmények a véges alkotók különbözô szépségű művei.Beszélgetés-foszlányok a széprôl
Illés Árpád festô barátomtól hallottam:
- A természetben nincs semmi ízléstelen. Sôt: még az emberi ízléstelenséget is helyre-javítja. Nézz meg egy villamoskocsit: sárgára kent, otromba skatulya. De ha a hegyrôl nézed a várost, a színek egymáshoz illeszkednek és a mozgó kis sárga villamosok is gazdagítják a látványt. Vagy vegyél egy ronda csillárt, amílyet a legtöbb polgári lakásban láthatsz: vidd ki az erdôbe, ásd el a földbe a gyökerek közé, menj érte néhány hónap múlva és meglátod, hogy a természet megszépíti, amennyire csak lehet.
Tôle és más festôktôl hallottam ezt is:
Érdemes szemlélgetni a nyirkos, romló falakon alakuló foltokat, repedéseket. Szebb rajzok, szebb színcsoportok nincsenek sehol. A foltok tömör, vagy szétkuszálódó formái, a repedések vaskos, vagy ezer-szálkájú vonalai oly teljes harmóniájúak, amit az emberi művészet csak legtisztább korszakaiban ér utól. S a legtöbb-változatú színnek, a szürkének zöldes, kékes, sárgás árnyalatai, vörösek, tompazöldek, rozsda-színek, mindig egyszerű és hatalmas harmóniában. De az emberi szem vásári lim-lomhoz szokott és nehezen igazodik az isteni-széphez.A remekmű
Az alkotás lehetôsége megvan az emberben és eszközeiben, de a művészi alkotás emberfölötti csoda. Azt, ami a szép műveket széppé teszi, a jelenségvilág tényei közt hiába keressük. A remekművek lehetnek egyszerűek, bonyolultak, rendezettek, szeszélyesek, tökéletesek, kezdetlegesek; éppígy a kontár-művek is. Csak épp a remekműben megvan az a csodálatos delejesség, mely a kontárműbôl hiányzik, s amelyet a jelenségvilág körülményeibôl nem lehet levezetni.
A remekműben, az alkotó és műélvezô képzelet közvetítésével, az idôtlen dereng át az idôbeli világba.A versrôl
Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törôdj, de lehetôleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belsô zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belsô, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.A teremtô képzelet
A képzelet köti össze az idôbelit az idôtlennel, éppezért tartalmai felemásak: idôbeli, változó megjelenési módjuk és idôtlen, változatlan lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak, erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik, elôbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem-múló.
A vallásokat, mítoszokat, jóslási módszereket az emberi képzelet teremti, akár a műalkotásokat. Ami nem jelenti érvénytelenségüket; sôt: érvényüket jelenti. Mert a képzelet, ellentétben az érzelemmel és értelemmel, nem az idôbeli világ esetlegessége szerint működik, hanem az idôtlennek törvénye szerint.A gondolatok visszája és színe
Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted. A természet a természeti-világban alkot, a lélek a lelki-világban.
Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, elôbb kigondolod, vagyis a lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természeti világban is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a természetben, de a lélekben lévô; egyik elôbb- utóbb szétromlik, másik belérögzôdött a keletkezésének perceibe. S aki nem a jelenben és nem az idôben létezik, hanem az idô egészét áthatja: nézi alkotásodat.A tárgyak visszája és színe
A jelenségvilágban Isten csak eszme; Istenben a jelenségvilág csak lidérc.
A dolgok érzékelhetô mivoltában nincs jelen az Isten. A dolgok visszájukat fordítják az érzékelés felé és színüket az Isten felé.
Isten jelen van a dolgok közös lényegében, de nincs jelen a dolgok sokfajta érzékelhetô megnyilvánulásában, hol a tünemények serege hullámzik.A lét visszája és színe
Nincsen két világ, csak egy, mely külsô érzékelô képességünk felé a változó tünemény-sort, belsô felismerô képességünk felé az állandó lényeget mutatja. Az idôbeliben, változóban az érzékelés igazít el, az idôtlenben, változatlanban pedig a képzelet.
Aki elmerül önmaga alap-rétegébe, a változatlanba: ezt akárhányszor is megismétli, a változatlant akármennyire is megismeri, mégsincs róla semmi érzékelése. Amit ott megismer: nem tapasztalja, hanem képzeli; csakhogy a változatlan lényeg éppúgy vezeti a képzeletet, mint a változó tünemény-sor az érzékelést. Érzéki tapasztalat csak a változóról, szilárd tudás csak az állandóról lehetséges. A lényegrôl nincs semmi érzéki tapasztalat, csak belsô felismerésen alapuló tudás; a tüneményekrôl nincs semmi szilárd tudás, csak ideiglenes ismeret.
Ha a változó "van", az állandó csak eszme; ha az állandó "van", a változó csak lidérc. "Öröklét van" és "öröklét nincs", "Isten van" és "Isten nincs", egyformán érvényes, aszerint, hogy az állandóból, vagy a változóból nézed-e.Hármas-tükör
A határok-közti léleknek érzékelhetô, ami tagolt; s eszme, ami tagolatlan. A határtalan léleknek felfogható, ami tagolatlan; s tünemény, ami tagolt. A teljes léleknek csonkaság, ami tagolt, vagy tagolatlan; s valóság, ami túl van a megnevezhetôn.Nevezhetôk és nevezhetetlen
Asztal és nem asztal, hosszú és rövid, jó és rossz, örök és mulandó - A kettôs Nevezhetôk tökéletesen vezetik az embert. És aki túllát rajtuk: megpillantja a Nevezhetetlent.
Ahogy a nappal és éjszaka felezôdik a földgolyó körül, a nevezhetô kettôsségek éppúgy felezôdnek a különlévô lélek körül. Az alvásban, halálban és elmélyülésben nincs nappal és éjszaka, és ahol megszűnik a különlét, ott megszűnnek a nevezhetô kettôsségek is.Fehér trilógia, I.
"Én vagyok a változó és én vagyok a változatlan." Aki nem tudja: a teremtést méltán kegyetlenségnek érezheti.Fehér trilógia, II.
A változó kínja a változatlan belégzése. A változó öröme a változatlan kilégzése.Fehér trilógia, III.
A nyugalom szakadatlanul megvalósul a küzdelemben. A valóság szakadatlanul énekel a látszaton keresztül. Az ének szakadatlanul elpihen a változatlanban.Tér és pont
Egyetlen pont sem fér el a térben. A tér csak az érzékek részére tűnik határtalannak; tulajdonképpen szűkebb, mint a pont.
Ami határtalan: kiterjedéstelen; ami kiterjedéstelen, abban a végtelen nagyság és végtelen kicsinység ugyanaz.
Isten nemcsak végtelen nagy, de végtelen kicsiny is: nincs az a parány, melyben teljes-mivoltában benne ne rejlene.
Isten és a mindenség egyetlen ponton belül van.Idô
Tapasztalod a napok és évszakok váltakozását: ez a külsô idô, melyet az óra egyenletes mozgásával mérhetsz.
Tapasztalod személyed testtelen tartalmainak váltakozását: ez a belsô idô, melyhez mérôeszközöd nincsen, a külsô idôhöz képest hol gyorsan, hol lassan múlik.
Belsô idô játszódik le az állatban, növényben, ásványban is, ahogy változó jelenségeik a változatlan létezésre árnyék- csipkékként rávetôdnek.
Az élettelen erôk működésének egymásutánja: világfolyamat- idô.
Az emberiség egyetemes áramának hullámzása: történelmi idô.
Ezek mind jelenség-idôk, csak a változó és véges tünemények sorozatából alakulnak. Más természetű a teljes-idô, mely a változatlan, végtelen isteni működést tartalmazza. A világteremtés, világfolyamat és világvég a teljes-idôben rejlik; a jelenség-idôben a vég nem fog elérkezni soha, ahogy a teremtés nem történt benne semmikor és ahogy a létezés sem fér bele, csak annak számtalan keletkezô-pusztuló megnyilvánulása. A jelenség-idô minden percében egyformán jelen van a keletkezés, folytatódás, pusztulás, mint véges mása a végtelen teremtésnek, létezésnek, itéletnek; de a teremtés, fönnmaradás, végitélet nincs meg benne. A jelenség-idô nem végtelen, mégsincs kezdete és vége, akár a körnek. A teljes-idôben a teremtés a kezdet, a fönnmaradás a közép s az itélet a vég, s ezek benne éppúgy egybeesnek, ahogy a pontban egybeesik a plusz- és minusz-végtelen s a kettô közti végtelen távolság. A teljes-idô, mint minden változatlan - végtelen, pontszerű; s a számtalan fajta jelenség-idô közelebbi vagy távolabbi körként övezi.Az eszme-idô
A teljes-idô mása a jelenség-idôben: az eszme-idô. Egy ember élete az eszme-idôben nem a születéssel kezdôdik és nem a halállal végzôdik. Homályos, felelôtlen perceid az eszme-idôben mindig "ifjúkoriak", érett, felelôs perceid pedig "öregkoriak", függetlenül attól, hogy húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e. Az eszme-idôben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad, az emberiség élete pedig a különbtôl a gyarlóbb felé. Mert mindig csak az egy-ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az emberiség egésze alaktalan tömeg, mely elsötétül.Az emberiség négy fô-korszaka az eszme-idôben:
Elsô az Aranykor. Az emberekben a változatlan alap-rétegük tiszta, világos és a változó tényezôk minden nehézség nélkül, önkénytelenül köréje-rendezôdnek. Az emberélet csöndes- derűs, egyszerű, titok-nélküli, teljes összhangban a testtelen erôkkel és a természettel.
Második az Ezüstkor. Az emberekben különválik a változatlan alap-réteg s a változó személyiség. Az öröklét háromféleképpen sugárzik át a mulandóba: mint létezés, feltétlen érvény, igazság; mint az idôbelit az idôtlen felé vonó jóság; s mint az elôbbi kettônek formai tényezôje, szépség. Az emberéletet a képességek burjánzása jellemzi, a nagyobb nehézség nélkül elérhetô óriás-eredmény. Az égi segítség megsokszorozza az emberi-erôt, s az ember nem mindig annak szolgálatára fordítja erejét, akitôl kapta. Az Ezüstkor lázadó embere oly hatalmas, hogy a testtelen erôk csak súlyos, váltakozó harcokban bírják legyôzni.
Harmadik az Érckor. Az emberekben a változatlan és változó közti kapcsolat meglazul, folytonos erôsítésre szorul. Az igazság, jóság, szépség már nem magától-értetôdô, hanem keresni kell. Az igazság keresése a tudomány, a jóságé a törvény, a szépségé a művészet. Az Érckor embere szívós, szorgalmas, bátor, szenvedélyes, jussából nem engedô, bosszúálló; makacs szorgalmával többnyire eléri az eredményt. Ha fellázad: ereje kevés ahhoz, hogy veszedelmessé válhasson, de oly szívós, hogy a testtelen erôk csak tűz-vízáradattal bírják letiporni.
Negyedik a Vaskor. Az emberekben nincs többé kapcsolat a változatlan és a változó között, legföljebb villanásképpen, álomszerűen. Csak a változót ismerik s a változatlan iránti érzéket elveszítik. Teljesen a tér és idô bontott jelenségvilágában élnek s azt, ami bontatlan, tér- és idô-fölötti: Istent, az öröklétet, a testtelen erôket, mind a térben és idôben képzelik el külön-külön, a mozgalmas jelenségek mintájára: ezzel az ôs tudás zűrzavaros mesévé válik. Némelyek látják ennek a mesének képtelenségét, ezért Istent és a lélek halhatatlanságát s a túlvilágot tagadják; mások, gyávaságból, mindenáron hinni akarnak a lehetetlen mesében. A Vaskor tragédiája, hogy a vaskori ember balga, ha hitetlen és mégbalgább, ha hívô. Az igazság, jóság, szépség felé törekvô jószándék többnyire megvan, de éppoly reménytelen, mint a szárnyaszegett madár repülése. Az igazságot felváltja százféle nézet, a tudományt az adat-bogarászás és népszerűsítô tömeg- művelés. A jóságot felváltja az érzelgôsség, mely, míg egyfelé könnyekig meghatódik és cukrot-mézet osztogat, másfelé gyűlölködik és könyörtelenül vetkôztet. A törvényt felváltja mindenféle rendelet, melyeknek az erkölcshöz semmi közük, a vezetôség érdekébôl fakadnak; ha változik az uralkodó-párt, akkor amiért egy nappal elôbb börtönben ültél, most ugyanazért a húsosfazék mellé kerülsz, és amiért egy nappal elôbb kitüntetést kaptál, most ugyanazért felakasztanak. A Vaskorban csak ôrök és rabok vannak, s minden rendszerváltozáskor e két kaszt megcserélôdik. A szépséget felváltja a kivánatosság, a művészetet a szórakoztatás és lakásberendezési lim-lom. A Vaskor embere amílyen erôszakos, ugyanolyan tehetetlen; mindent szervez, rendez, irányít, de csak kuszaság lesz belôle; minden, amibôl építeni akar, kátyúból van. Sohasem fordul a felsô hatalom ellen, hiszen nem is ismeri; kipusztításához nem kell vízözön: ha feléli lehetôségeit, tönkremegy.
E négy korszak az eszme-idôben létezik, nem a történelmi idôben; de a történelmi idô minden szakasza viseli e négy korszak valamelyikének bélyegét. Vizsgáld meg, hogy te magad az Arany-, Ezüst-, Érc-, vagy Vaskorszakba tartozol-e.Kérés
"Add vissza mértékét az embernek." Vedd imádba.
Negyedik rész: A szárny
Útravaló
Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belôled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitôl tanulni.Ne várj csodát
Ne várj csodát. Mert a csodás ígéret teljesül, anélkül hogy csoda történne.
Ha az élet-fölötti, különlét-fölötti világba akarsz hatolni, illetve élet-fölötti, különlét-fölötti, valódi lényedbe (itt az "én" és "más" szét nem választható): vigyázz, hogy a valóság helyett káprázatokba, "csodákba" ne keveredj. Ez ellen gyakori ima, gyakori önvizsgálat a védelem. Sehol olyan szükség éberségre és józanságra, mint itt, ahol az életbeli mértékek nem alkalmazhatók.
Ha meg akarod ismerni idôtlen alap-rétegedet, elôbb meg kell küzdened a rája-rétegzôdött idôbeli személyeddel, mely az alapot elfedi elôled. Bontsd szét személyedet és szemléld, mint idegent. Ne maradjon benne semmi rejtett, vizsgálatlan, tudatalatti. Ne maradjon benne semmi olyan, amihez ragaszkodsz, vagy amitôl utálkozol, mert a ragaszkodás is, utálat is hamisít.
Az önvizsgálat legegyszerűbb módja az imádság. Ha imádban Istennek gyónod meg hibáidat, ezzel bejárod személyednek minden zegét-zugát, mert az ember, imájában, ôszintére- vetkôzik Isten elôtt; önmagának folyton hazudozik, de Istennek nem mer hazudni. S ha Isten segítségét kéred, ezzel a személyed alatt ismeretlenül rejlô segítôket sorra működésbe hozod.Az elmosódó határok
Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: "ez is én vagyok"; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: "ez is én vagyok"; ha egy bútort hosszabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: "ez is én vagyok". Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé; minden átlátszó, mintha kristályból volna; egyszerre mérhetetlenül gazdag, teste-lelke felfrissül és egyforma örömmel tölti el a munka, pihenés, társaság, magány.A kulcs kettôt fordul a zárban
Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ.
Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség.Angyalok
Ha bensôd tartalmait elrendezed; ha különválasztod magadban személyed változó, múló elemeit és lényed változatlan, örök világát: a múló elemek úgyszólván tárgyakként, növényekként, állatokként mutatkoznak elôtted, s az örök világ tényezôivel érintkezni tudsz. Egyszercsak észreveszed magányodban, hogy száj és fül használata nélkül valakitôl tanulsz; és eleinte nem tudod, hogy képzelôdsz-e, vagy egy testtelen lény ereszkedett le hozzád. Láthatatlan tanítód nem káprázat, nem is hozzád- ereszkedett szellem, hanem a személyed alatt rejlô végtelen áramok valamelyike. A végtelen áramok a személyiség formálói és vezetôi, melyek a személyiség áttörése után hozzáférhetôk és kikérdezhetôk. Bárki érintkezik velük, csak nem mindenki tud errôl; az intuíció, az elôzmény-nélküli hirtelen felismerés, mindig a végtelen áramok valamelyikének sugallata.
A személyiség-mögötti végtelen áramokat a keresztények angyaloknak, az ógörögök isteneknek, az indek déváknak nevezik. Kifélék ezek az angyalok, istenek, dévák? Nem személyek; a mindenséget átható lélek-erôk; nem is saját lényünkön kívül levô és hozzánk leereszkedô szellemek, de nem is saját lényünk alkatrészei, hanem a személyiség burka alól feltáruló meztelen lélek erôi; a léleké, mely nem "az én lelkem" s nem "külön lélek", hanem a "lélek", határtalanul.
Az egyéniségébe-süppedt mai ember elvesztette az angyalokról való tudást; nem hisz a levegôbôl leereszkedô láthatatlan szárnyasokban és ebben igaza is van. Csakhogy nem tud arról, hogy személyisége és lelke nem azonos; arról, hogy idôbeli személyisége mögött rejlik a nem-idôbeli lélek, mely nem valakinek a lelke, hanem tagolatlan, határtalan; s a léleknek különféle megnyilvánulásai az angyalok; úgy rejlenek benne, mint a színek sokasága a színtelen napsugárban. S aki múló személye alá hatol: érintkezésbe lép az angyalokkal, ahogy a börtönablakot kitörô rab érintkezésbe kerül a tiszta levegôvel. Vannak másfajta angyalok is: egy táj, egy család, egy nemzet angyala és még sokféle. S vannak ördögök is. Az angyal, vagy ördög nem személy, de nem is jelkép. Ha bármely megnyilvánulásodban észreveszed azt, ami benne nem idôbeli, nem zárt, nem saját: ez az angyal, vagy az ördög.
Egy-egy általános-emberi gyarlóság: a kapzsiság, könnyelműség, fösvénység, stb. éppúgy nem zárt és nem egyéni, akár a lélek. Pazarlótól pazarlóig, fösvénytôl fösvényig láthatatlan áram vezet, nem a térben, mégis szinte kitapinthatóan: ez az áram az ördög. Angyal és ördög közt éppúgy nem lehet éles határt vonni, mint jó és rossz ember közt. A személyiséged mögötti végtelen áramok, ha hozzájuk férkôzöl, angyalként, ha az élet salakjait föléjük halmozod, ördögként viselkednek.Tündérek, manók
Az állat-, növény-, ásvány-fajok angyalai és ördögei: a tündérek, manók. Nem lények; nem az idôben, hanem a változatlanban vannak.
Figyelj meg egy fölrebbenô verébcsoportot: ami a szárny- zizzenésükben nem a természeti hang, de valami édes együgyüség: ez a verébcsapat tündére. Vagy figyelj meg egy diófát: ha tépázod, kelletlenül és viszolyogva adja gyümölcsét; s ha szeliden, tisztelettel közeledsz hozzá, szívesen adakozni kezd és megpillantod a lefosztottnak látszó alsó ágakon a leg- elérhetôbb és addig észre nem vett diókat: ez a diófa tündére.Az érzékfeletti érzékelés
Aki a személye mögötti végtelen áramokhoz hatol, lassanként észreveszi, hogy testi érzékszervei sajátságos módon megtoldódtak. Akire szemeddel, füleddel, vagy bárhogy, erôsen ráfigyelsz, annak alkata és jelen-állapota szinte tükrözôdik benned, s a futó, vagy tartós jelenségeké is. Ha valakivel beszélsz, nem csak a szavait fogod fel, hanem azt is, mi lényébôl árad; s azt hiszik, hogy gondolatolvasó vagy. És mindaz, ami benned így tükrözôdik, mintha szines volna; nemcsak a szemed lát szineket, de egy belsô, rejtett szemed is.
Az élettelen tárgyak lelke sötétlila, a növényeké zöld, az állatoké sötétsárga, barna, vörhenyes. Az eltompultság barna, a lelki gazdagság a szürkének élénk világos színekbe játszása. A mozgékony lelkek színe halványabb, tagozottabb, változóbb, a nehézkes lelkeké sötétebb, egybemosódóbb, állandóbb. A gyermeklélek alapszíne, mint a fénylô gyöngyház; a férfié hideg szürkéskék, mely többnyire megsötétűl, megfakúl, elbarnul, elvörösödik; a nôé lilás-piros és ez legtöbbször igen korán elhajlik a hervadt szirom színe felé. Az a kevés ember, aki úgy öregszik, hogy vénsége nemes kiszáradás, nem pedig kényszerű elfakulás: csupa érces szín, ezüst, bronz, arany.
A lelki színes-érzékelés tulajdonképpen akárkinél megvan, csak nem mindenki ügyel rá és nem mindenki fejleszti magában. A fellobbanó haragot az ember vörösnek érzi, a tehetetlen dühöt méregzöldnek és élénk citromsárgának, az ábrándozást lilának és rózsaszínnek, a széles jókedvet pirosnak, a csöndes derűt fém-fényűnek, az unatkozást fakószürkének, a bánatot sötétkéknek, a reménytelenséget feketének.Az értelem fokozatai
Az értelem úgy gondolkozik, hogy a gondolatokat szó- sorozattá öltözteti. Aki értelme mögé, a végtelen áramok világába hatol, itt más gondolatformához jut, mely "angyali értelem"-nek nevezhetô: a lelki tartalmak nem szavakként, hanem álló és mozgó alakzatokként jelennek meg egy másvilági térben; itt nem vidám, szomorú, kellemes, kellemetlen gondolatok vannak, hanem gömbölyded, szögletes, sima, redôs, egyszínű, tarka gondolatok. Megnevezhetetlen élesség és tompaság, ragyogás és homály együttese borít mindent, mely leginkább "hangtalan zené"-nek nevezhetô; ez az angyalokból áradó zene, a szférák zenéje.
S a végtelen áramokon túl, a teljességgel-egyesülésben megint más a gondolatforma: ez az "isteni értelem", melyben a gondolkozó, gondolattárgy és gondolat azonos.A legfelsô élmény
Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtôl: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és halál.
A végsô ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel sem mérhetô.Az alkalmatlan kísérô
Aki a teljességet elérni akarja: a legmakacsabb akadék, mely bogáncsként rácsipeszkedik: a hiúság. A teljességhez tudatosan közeledô ember kiválónak, felsôbbrendűnek érzi magát. S amíg felsôbbrendűségi érzése megvan, egyénisége nem bír szétoldódni, hiszen felsôbb- vagy alsóbb-rendű csak az egyén lehet, a teljességben nincsenek különbségek. A teljességhez vivô út nem a kiválóaké, hanem minden külön-levôé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla. S ha különbnek érzed magadat azoknál, akik még az út elején vannak, s magadnál különbnek azokat, akik már célbajutottak: be hagyod csapni magadat az idô káprázatától; hiszen hogy valaki az út elején, közepén, vagy végén van-e, csak dátum-különbség.A hírvágy
Ne kivánd azt, amit általában hírnévnek, dicsôségnek neveznek: mert a híres emberek kirakatban tarkállanak, mint egy halom sütemény s a kiváncsiság légy-felhôként lepi és mocskolja ôket; a hírnév nem dicsôség, hanem nyomoruság és megaláztatás.
Ne kivánd azt, amit általában örök hírnévnek, halhatatlanságnak neveznek: mert semmi sem érsz vele, ha emléked holtod után is megmarad a jövô nemzedékek emlékezetében, mint összeszáradt múmia a piramisban. Amit a nagy emberek halhatatlanságának mondanak, nem örök élet, még csak nem is örök emlékezetesség, hanem pár-száz vagy pár-ezer évvel késôbbre halasztódó feledés. Figyeld e lassúbb feledésre jutottakat: szikkadt, porosodó változatlanságuk míly félelmetes. Királyi csend az övék, arany és ezüst kripta-csend. Nem az életük, hanem a haláluk nyúlik évszázadokra, vagy évtízezredekre.
Dicsôségedet és halhatatlanságodat ne embertársaidtól reméld, mert benned van, vagy benned nincsen. Az európai ember nem akar akkora lenni, hogy létének teljes lehetôségét betöltse, csak mint egy jókora világítótorony, mely eltűnik az éjszakában. Ne elégedj meg a mérhetôvel, csupán a teljes nagyságra törekedj.Haláltánc
Akinek elvei, vagy tehetségei vannak, általuk kiválónak érzi magát; aki egy szemétdombot összekapart magának, vagy akit dicsérnek, kiválónak érzi magát. Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát és kiválóság nincsen.
Az összhang teljes és megzavarhatatlan. A sok külön-levônek mind önálló igényei vannak, melyek az összhangot megzavarnák: ezeket a haláltánc körforgása hozza összhangba. Ne kiválóságra törekedj, hanem igyekezz az összhangot önmagadban megvalósítani, minden önálló igénytôl mentesülni s akkor a haláltáncból kimaradsz.
Aki boldogságot kiván, mindig rohan és rohanása az összhangba simul. Aki összhangot kiván, boldog.Vetkôzés
Irmagját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy elôbbre törtetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban.
Ne törekedj kiválóságra. Ez azonban nem jelenti, hogy képességeidet elhanyagold. Önmagadban akkor jutsz elôbbre, ha képességeidet mennél teltebbé s összecsengôbbé teszed; mindegy, hogy képességeid mekkorák: fô, hogy a tôled telhetô legjobbat formáld belôlük és általuk.
Képességeid a paripák, melyek a végsô házig visznek; de a házba csak úgy tudsz belépni, ha fogatod kívülmarad. Minden képességnek mérete van; s a végsô kapun csak az fér be, ami mérhetetlen: a lélek maga.Meztelenség
A teljességet elérni végtelenül könnyű és végtelenül nehéz. Oly könnyű és oly nehéz, mint ezt a három szót kimondani hazugság és öncsalás nélkül: "Teljesen tiszta vagyok." De vannak, igen kevesen, egyszerű szegény emberek, kik anélkül, hogy törekedtek volna rá és anélkül, hogy tudnának róla, a teljességet birtokolják. Minden érzésük, gondolatuk, szándékuk tiszta, minden jó nekik úgy, ahogy éppen kinálkozik; ha veszíteniük kell, vagyontárgyat, egészséget, családtagot, életet: abba is nehézség nélkül belenyugodnak. Életük csöndes-vidám, békéjüket nem sértheti senki és semmi. Szavaikból nem sokat meríthetsz, de a lényükbôl magát a mindenséget.
Ezek a békés, boldog emberek nem fognak a teljességbe, a mennybe jutni: máris ott vannak, nincs az a hatalom, mely valamit is adhatna még nekik, vagy elvehetne tôlük. Végtelen magas hegyen élnek, ahonnan nincs tovább.Mindentudó, mindenható, mindenütt-jelenvaló
Az egyéniségétôl megszabaduló ember közös az Istennel. A mindentudóval, mindenhatóval, mindenütt-jelenvalóval.
Az egyéniségétôl megszabaduló ember nem úgy mindentudó, hogy meg bírná mondani, mennyi pénz van egy csukott pénztárcában, s hogy a holnapi hírlapot már ma ismerné, s hogy akármílyen kérdésedre biztosan tudna felelni. Ami az embereknek mindentudásként tűnne: véghetetlen adat-tár; a mindentudás nem halmaz, csak éppen annak tudása, mely az "egy"-nél is egyszerűbb.
Nem úgy mindenható, hogy a kenyeret kaláccsá bírná változtatni; s talán meg sem emelheti azt a zsákot, melyet egy zsákhordó könnyen cipel. Ami az embereknek mindenhatóságként tűnne: az életbeli sikeresség véghetetlenné növelése. Úgy mindenható, hogy amíg hétköznapi munkáját végzi, lényének mélyén az Isten tett-nélküli, teljes működését viseli.
Nem úgy mindenütt-jelenvaló, hogy ha Nagyfüzesen van, jelen volna Kisfüzesen is. Ami az embereknek mindenütt jelenvalóságként tűnne: a tér teljes betöltése. Úgy mindenütt- jelenvaló, hogy elér a létezôig, a kiterjedéstelen pontig, mely mindent magába-foglal.Hullámok és tenger
A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.
Ötödik rész: A kristály
Találkozás egy ifjúval
Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De mílyen gazdag a völgy is, lelkem, mílyen gazdag.
Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel, csak a fülemmel, mert deszkafal volt köztünk. Régebbrôl ismertem ôt: tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tôle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mint a madártól. Ezt a suhancot figyeltem én fülemmel; idôsebb szekerestársával beszélgetni akart, soká noszogatta, de az nem felelt, csak aludt. Erre a legényke dalra zendített: "Iszom, mindig iszom; haragszik érte a feleségem..." Dehogy volt itala, dehogy volt felesége. Csak vágya volt; a vágy lehúz, mondja a bölcsesség; ôt mégis emelte a vágy, hiszen nem volt honnan lehúzza, hiszen ô mindenestôl a földön állt. És vágya nemcsak az italig röpítette, nemcsak a feleségéig, de még azon is messze túl, mikor már régi veszekedô házasok s az asszony pöröl az italért.
Az angyal sem tud nagyobbat repülni, mint amekkorát ez a hím bogárka repült egyik fűszáltól a másikig.Teljes gyönyörűség
Hogy míly tökéletes-ragyogású az élet minden dolga, csak az tudja igazán, aki már nem óhajtja ôket. Egy rablógyilkos, mikor irgalmatlanul végez áldozatával: oly közösségben van vele, mint még az ágyasa sem, soha; anélkül, hogy tudná, nem az áldozatát öli meg, de önmagát; aki ezt felfogja, nem iszonyodik tôle, hanem megtelik áhítattal. Vagy gondolj a kufárra, ki rakásra gyűjti a pénzt, mintha a felgyűlô vagyon valahová vezetne, valahol elegendô volna: a lehetetlennel harcol, egy parány szembeszáll a mindenséggel. S hogy a nôk mílyen szépek, csak az tudja igazán, aki már nem vágyik rájuk: ahogy egy csont szépségét, finom tagozatát nem a kutya látja, mely rágni kivánja, hanem az ember, aki nem akarja rágni.A nagy látvány
Fényes arc néz az erdô-borította völgyre. A tengerszem asszonyként felel.A rossz létjoga
Mindenki pokollal táplálkozik, még akkor is, ha menny felé növekszik.Az értelmét-adó s a lényét-adó
"Nô vagyok", sugározza a virág; "virág vagyok", sugározza a nô. "Férfi vagyok", sugározza a termô fa törzse; "termô fa törzse vagyok", sugározza a férfi.
Ha faggatni akarod: a rózsa eltűnik illata, színe, formája mögött; a gyümölcsfa kitárul. Ha élvezni akarod: a rózsa kitárul; a gyümölcsfa eltűnik gyümölcsei mögött.Három vízszintes, egy függôleges
Egyetlen érzés mindent elhomályosít.
Egyetlen hang mindent elsüketít.
Egyetlen szó mindent eltakar.
Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.Párbeszéd
"A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság, mit a kökörcsin felidéz?"
"A külsô és belsô lényegében ugyanaz."
"A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mit a hegy felidéz?"
"A külsô és belsô lényegében ugyanaz."Genesis
A lámpa nem látja önmaga fényét.
A méz nem érzi önmaga édességét.Metamorphosis
A szivárványhíd az egyetlen, ahol angyalok és ördögök úgy járnak-kelnek, hogy alig lehet szétismerni ôket.Apocalypsis
Kiknek nevük a ruhájuk, fejüket szárnyuk alá rejtik, visszabújnak álmaikba.Tíz erkély
A teljes lét: élet-nélküli.
A teljes öröklét: idô-nélküli.
A teljes működés: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erô-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.
A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.
A teljes szeretet: érzés-nélküli.
A teljes jóság: irány-nélküli.
A teljes boldogság: öröm-nélküli.
A teljes zengés: hang-nélküli.Összefoglalás
Van valami, mely változatlan -
Mindennek lényege ez a változatlan -
Ha minden esetlegestôl mentesülök: nem marad belôlem más, csak a változatlan.Az igazságról
A szavak különlévôk és gyöngysor-szerüek, a dolgok összefüggôk és halom-szerüek. Ezért a szavak és dolgok csak súrolják egymást.
A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatatlan. Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg, tehát csak önmagadtól. Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne.Befejezés
Amit itt olvasol: több mint világnézet és kevesebb mint vallás.
Több mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod.
Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekrôl csak jelképekben lehet beszélni. Nincs benne szó Krisztusról, a testet öltött Istenrôl, aki szakadatlanul meghal és poklot jár az emberért.
Az itt-mondottaknak nem az a rendeltetésük, hogy elhidd ôket, hanem hogy igazi lényedre, igazi világodra eszméltessenek.Weöres Sándor
Csönge, 1944-45
